Elegem van már a két Magyarországból

„A karácsony nekem mindig azzal telik, hogy etetem a családot, így keveset nézek híreket és Facebookot. Ma hajnalban viszont szépen sorban mindent átolvastam, megnéztem, próbáltam értelmezni. Látom, hogy karácsonykor is öltek, akik két éve ölnek, látom, hogy egyre jobban durvulnak a dolgok mindenütt, látom, hogy a világ összeomlani készül. Látom, persze, hogy látom.

Keresem, hogy volt-e olyan pillanat ebben a szomorú évben, amire jó érzéssel gondolok vissza. És akkor eszembe jut, hogy mi volt az. Amikor a fővárosi képviselők egymást ajándékozták Mikulásra. Akkor sírtam. Megkönnyebbülten, felszabadultan sírtam. Hogy milyen jó érzés, pár percet gyűlöletmentesen élni. 
Hogy milyen jó lenne mindig ezt érezni, hogy miért nem tudunk így működni.

Magammal is elszámolást tartottam. És belegondoltam, hogy én mit tehetnék hozzá egy gyűlöletmentesebb világhoz. Igen, tudom, hol és miket hibáztam. Igen, tudom, mit és mikor kellett volna másképpen csinálnom, mikor, hogyan kellett volna másképpen reagálnom. Tudom, mit nem kellett volna mondanom. Tudom, mit kellett volna mondanom. De a saját igazam, vagy vélt igazságom egy finom zsibbadással mindig meggyőzött arról, hogy helyesen cselekszem.

De mostanra annyira elegem van már a gyűlöletből, annyira elegem van már a két Magyarországból, annyira elegem van abból, hogy ki kivel nem áll szóba és ki kivel nem ül egy asztalhoz és ki kivel nem akar vitatkozni, beszélni, sörözni és egyáltalán létezni, hogy ezennek megfogadom, én magam többé ilyet nem mondok, nem teszek, és nem veszek részt benne.

Értsétek ezt mindenre is, nem kell szétszálaznom. Egyszerűen nem bírom ezt tovább. Nem bírom az örökös szorítást a mellkasomban, nem bírom. Ha pedig nem tudom megváltoztatni a gyűlölködőket, akkor egyet tehetek. Megváltozom én. Aztán majd meglátjuk.”

Nyitókép: MTI/Mónus Márton